„Festés a szabadban” - 100 éves a Szentendrei Régi Művésztelep

Dátum


ŐSTÉMÁK  I. - Török Katalin vetítettképes előadása.

Éppen száz évvel ezelőtt, 1926-ban vette kezdetét az a várostörténeti szempontból is jelentős fejezet, amit a festőknek köszönhetünk, ami Szentendrét a festők városává tette, s ezen túlmenően a híres francia történeti művésztelep, Barbizon testvértelepülésének rangjára emelte.

A 2026. november, decemberi előadásban az egykori Szentendrét ezúttal nem történeti dokumentumokon és archív fotókon keresztül fedezhetjük fel, sokkal inkább a festők látásmódján és műveik sokaságán keresztül. A várható élmény keserédes. Örömben lehet részünk, ha azt tapasztaljuk, hogy a 60-80-100 évvel ezelőtt készült festmények ma is látható épületeket, utcarészleteket, közösségi
jeleneteket örökítettek meg. De keserűséggel tölthet el az olyan felismerés, ami azzal szembesít, hogy mára már nyoma sem maradt azoknak a jellegzetes városképi részleteknek, amelyek előtt a festők még felállították festőállványukat, mert megörökítésre érdemesnek és méltónak találták azokat.

Időpont: 2026. november 11. szerda 18 óra
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, 2000 Szentendre, Pátriárka utca 7.
A belépés ingyenes!